Hírek

Szilfán-fütyülő

Szilfán-fütyülő

Népzenei barangolások Rákospalotán és azon is túl... Rendhagyó népzenei, népművészeti órák kisiskolás gyerekeknek.

A 2016/2017-es tanévben egy rendhagyó népzenei, népművészeti tanóra sorozat indul a Csokonai Művelődési Házban a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes közreműködésével. KÖzös célunk, hogy a kisiskolás gyermekek (1-4. osztályos) kötetlen formában találkozzanak néphagyományainkkal. Ebben a tanévben hat néprajzi tájegységet/velünk élő kultúrát barangolunk végig:

  • Rákosmentét,
  • Bácskát,
  • Moldvát,
  • a pásztorok világát,
  • a cigány hagyománykincset
  • és Kárpátalját.

Eszközeink a népzene, a népi hangszerek, népdalok, népmesék, gyermekjátékok valamint a néptánc. A foglalkozások házigazdája: Sikentáncz Szilveszter, a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Egy foglalkozás időtartama 60-70 perc.

2016. október 7. 11:00 - Rákosmente – zenei közreműködő a Tarsoly Zenekar

Az első alkalom témája szűkebb hazánk Rákospalota, illetve a Rákos patak mentén elhelyezkedő települések zenei, énekes kultúrájának, viseletének, és táncainak bemutatása. 

A Tarsoly Zenekar hat éve foglalkozik a népzene megszólaltatásán, hagyományok felelevenítésén és autentikus előadásán. A Rákos mente már Bartók Béla által is gyűjtött terület, amely Budapest közelsége miatt elvesztette jelentőségét a népzenei mozgalomban. A zenekar Bartók támlapjait és fonográf felvételeit alapul véve, magángyűjtésekkel kiegészítve készítette el tematikus lemezét, melynek témája a Rákos mente népzenéje.

2016. november 11. 11:00 - Bácska - zenei közreműködő: Tarsoly Zenekar és Hetényi Milán

A Délvidék, ezen belül a határainkon innen és túl élő magyar közösség népi kultúrájának, a  Bácska zenés jellegzetességeinek valamint viseletének, táncainak bemutatása. 

2016. december 9.  11:00 - Moldvai és gyimesi csángó népzene – zenei közreműködő: Berka Zenekar

A moldvai csángó népzene Magyarországon nagy népszerűségnek örvend a népzenét kedvelők körében. A mai Románia területén kisebbségben élő magyar nyelvű népcsoport zenéje és táncai eltérnek a Kárpát-medencéből ismert magyar folklórtól, néha a középkor hangulatát idézik. Jellegzetes hangszerei a furulya, kaval és a hegedű, valamint a koboz és a dob, melyeken magyar, román és balkáni dallamok is megszólalnak.

2017. január 20. 11.00 - Pásztor hangszerek - zenei közreműködő: Dóra Áron

Ez alkalommal a magyar nyelvterület pásztorkultúrájához tartozó hangszerek (sípok, furulyák, duda stb.) elkészítését, használatát és az egész Kárpát-medencében történő elterjedését mutatjuk be. A pásztorléthez gazdag mesekincs kötődik. A gyerekek meghallgathatnak egyet közülük, sőt a pásztori hangszereket is kipróbálhatják. A foglalkozás eszközös pásztortánc-bemutatóval zárul.

2017. február 10. 11:00 - Autentikus cigányzene - zenei közreműködő: Romengi Voja

A sorozat ötödik alkalmán az autentikus cigányzene történetét, hangszerkincsét, muzsikáját hallgathatják meg a gyerekek. Egyes speciális ritmushangszereket ki is próbálhatnak az arra vállalkozók.

2017. április 21. 11:00 - Kárpátalja – zenei közreműködők: Tarsoly Zenekar, Pál István „Szalonna” és családja

A gyakran méltánytalanul elfeledett, de népi kultúránk és elcsatolt területeink szempontjából ugyanolyan jelentős néprajzi egységet képező Kárpátalja bemutatása.

 

A foglalkozások ingyenesek, de előzetes regisztráció szükséges! Még nem késő, várjuk a kerületből érkező kisiskolás osztályok jelentkezését!

Keressétek bizalommal Berényi Katalint a Csokonai Művelődési Ház munkatársát! (+36-70-677-6809, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Helyszín: Csokonai Művelődési Ház (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.)

 

A Szilfán-fütyülő, népzenei barangolások Rákospalotán és azon is túl programsorozat a NKA Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.

logo white

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.