2016. július 11-én indult a felnőtt tánckar 2016-os évi külföldi turnéjára, az úti cél a Krakkótól 30 km-re fekvő Mislavicei Malopolska Folklórfesztivál volt.
Az együttessel állandó kísérő zenekarunk, a Tarsoly Zenekar utazott együtt.
A nemzetközi fesztiválra az európai nemzetek mellett (Macedónia, Szerbia, Szlovákia, Franciaország, Magyarország) Indonéziából, Taiwanból, Pakisztánból, Costa Ricából, valamint Brazíliából is érkeztek képviselő kultúrcsoportok.
A fesztivált megelőzően minden csoporttól kértek a szervezők egy fesztivál köszöntő videót, ezen kérést komolyan véve a Szilas együttes egy a XV. kerület különböző helyszínein, valamint a próbateremben, illetve a Szilas Fesztiválon rögzített videó részletekből összevágott köszöntőt küldött, melyet a szervezők máris a legjobb kisfilmnek választottak, ezáltal magas elvárásokkal fogadták a Magyarországot képviselő Szilast.
A fesztivál első napjai az ismerkedéssel, a próbákkal, valamint a rendezvény nyitóceremóniájára való felkészüléssel teltek. Ismételten kiderült, hogy az egymás irányába ellenségesnek vélt nemzetek, félretéve a politikát és az abból fakadó ellentéteket nem is ismerik, de legalábbis tökéletesen félre tudják tenni, és a mindenki által ismert közös nyelv, a zene és a tánc nyelvén kommunikálva remekül érzik együtt magukat. Az estéket minden nap közös mulatság zárta, ahol egy-egy nemzet tartott tánctanítást és avatta be a többieket saját táncos kultúrájának rejtelmeibe.
Az időjárás sajnos nem kedvezett, így a fesztivál jó néhány programja zárt térbe kényszerült, illetve sajnos volt, ami el is maradt. De szerencsére a lengyel közönséget sok esetben az eső sem tántorította el, hogy megnézzék a színpadi műsorokat. Így több száz, esernyővel a kezében álló érdeklődő figyelte az esti előadásokat a csodás kisváros még inkább csodás főterén.
A nyitóceremónia, a tájolások és a helyi kisebb fellépések, valamint a záró ceremónia keretein belül történt fellépések során elképesztő sikert aratott az együttes, főleg hogy régi szokásához híven, egy a helyi közönség által jól ismert, ebben az esetben lengyel dallal zárta mindegyik műsorát, mellyel minden alkalommal fantasztikus hangulatot sikerült teremteni az adott előadás helyszínén.
A fesztivál szervezői a világ számos hasonló rendezvényén nagy sikernek örvendő gasztronómiai napot is tartottak, ahol a résztvevő csoportok főztek egymásnak, és az érdeklődő közönségnek. Erre az alkalomra mi 150 főre főztünk lecsót, valamint közel 300 palacsintát sütöttünk, mely étkeknek minden túlzás nélkül, az együttes szakmai megmutatkozásához hasonlóan a legnagyobb sikere volt a fesztiválon.
A csapat a rendelkezésére álló szabadidőben megtekinthette Krakkó nevezetességeit és a Wieliczkai sóbányát.
Az együttes elismertségét és sikerét, valamint baráti elfogadását az is felerősítette, hogy az utolsó napon a fesztivál igazgatója egész nap a csoporttól kapott „Szilasos” pólót viselte.