Skip Navigation Links
Hírek
Történetünk
Tagok
Fellépések
Próbák
Tábor
Galéria
Kapcsolat
SZJA
3D

Történetünk

A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes a Rákospalota mellett folyó Szilas patakról kapta a nevét. Az együttes első tagjai olyan helybéli fiatalok közül kerültek ki, akik fontosnak tartották a helyi hagyományok megőrzését és továbbvitelét.
    Kezdetben a Gazdakör teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a fiatalok rendszeresen megtarthassák próbáikat és kialakulhasson az együttes magja. A csoport eleinte csak jelentősebb helyi rendezvények alkalmával gyűlt össze, hogy egy-egy tánccal bemutatkozzon, a rendszeres próbák 1997-ben kezdődtek. Ettől kezdve az együttes elsődleges célja immár nemcsak a helyi hagyományok megőrzése, hanem az egyetemes magyar, az egész Kárpát-medence területét felölelő, néptánckultúra elsajátítása, megőrzése és továbbadása lett.

Az eleinte mindössze 10-15 tagot számláló együttes 2002 nyarára 30 fősre duzzadt fel, és jelenleg a gyermek, az ifjúsági, a felnőtt, illetve a hagyományőrző csoporttal együtt már közel 80 aktív táncost számlál. Ezen felül, számos olyan fiatal van, akik bár az aktív munkában már nem vesznek részt, a baráti társaságnak továbbra is részei maradtak, és családos emberként is részt vesznek az együttes által szervezett programok lebonyolításában. A tánccsoport első művészeti vezetője Paár Tibor volt, a budapesti Vasas Művészegyüttes egykori táncosa, majd 2003 és 2007 között Molnár Sándor látta el az együttes vezetői feladatokat. 2005-től kezdve több vendégkoreográfus is segítette a csoport szakmai fejlődését (Könczei Árpád, illetve Albunovics Milán és Tóth Gabriella a Budapest Táncegyüttes egykori táncosai).

2007 őszétől az együttes művészeti vezetője Sikentáncz Szilveszter néptáncpedagógus, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, a Magyar Állami Népi Együttes egykori szólótáncosa, akinek célja az együttes szakmai előmenetelének elősegítése, és hírnevének öregbítése a magyarországi amatőr néptáncmozgalomban. A felnőtt és ifjúsági csoportban munkáját Jávor Katalin néptáncpedagógus segíti, a Magyar Állami Népi Együttes női tánckarvezetői asszisztense. A gyermek csoport vezetői Velner Klára és Tihanyi László néptáncpedagógusok.     Az együttes hivatalos nyilvántartásba vételére és egyesületté alakulására 2004-ben került sor, mely 2009 óta közhasznú minősítésű.


A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Egyesület székhelye: 1152 Budapest, Nagysándor József utca 10.
Az Egyesület főbb tevékenységei:
    1. Rákospalotai hagyományok megőrzése, ápolása.
    2. Helyi fiatalok közösségbe szervezése.
    3. Kerületi gyermekek megismertetése a magyar néptánckultúrával ismeretterjesztő foglalkozások keretében.
    4. Kerületi rendezvényeken való részvétel.
    5. Saját népművészeti események, rendezvények, előadások szervezése.
    6. Rákospalota és a magyar néptánckultúra képviselete hazai és külföldi fesztiválokon.